File_23 – [?], Gedachtnis Kirche 2018. február 18. – este

A három nap eltelt. Úgy érzem felkészültünk. Felkészültünk arra, hogy az Öszvért örökre eltöröljük, és én reménykedek, hogy Helgát épen fog maradni a csata után. Eleget gyakoroltunk Teiresziasszal, azt hiszem mostanra képes lettem teljesen átlátni egyszerre a valóságot és a Sanctuary-t, így azt hiszem, nem érhet meglepetés. Ugyanokkor ez alatt a három nap alatt nem mozdult ki egyikünk sem az épületből, és a külvilággal semmilyen módon nem kommunikáltunk. Nekem szinte már úgy tűnik, hogy a világ nem is létezett, csak ez a templom, a valós és a virtuális szintjével. Csak ez a négy fal, semmi más. Nem mintha klausztrofóbiám lenne, de mégis valahogy egyre ijesztőbb kezd lenni. Nem attól félek, hogy nem tudok majd kijutni innen, hanem attól, hogy a kint nem is létezik. Azt hiszem, ha ezzel túl leszünk, elmegyek egy pszichológushoz…

Ajtónyikorgás. Kint sötét van, az eső zuhog, sőt villámlik is. Aztán mire a menydörgést halljuk, már belépett. Mind valósan, mind nem valósan az Öszvér, Helga képében. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy Helga az Öszvér képében.

–        Jó estét uraim! – üdvözölt kettőnket egyszerre lágy női és mély basszus hangon. – Ígéretemhez híven, most itt vagyok.

–        Akkor mesélj! Mit akarsz tőlünk Tabu? – kérdezte az egyik asztalon törökülésben ülő ifjú barátom.

–        Tőled semmit Teiresziasz, te már megtetted az apád által rád bízott feladatot, és nem pusztítottad el az engem őrző szervert. Ellenben Crusader, te rád egy nagy feladatot bíznék.

–        És pedig?

–        Mint a Fuzion cég új elnöke, neked kéne elpusztítanod a neten terjengő abnormailtásokat.

–        Oké, kezdhetem, mondjuk veled?

–        Látom nem győztelek meg, valahogy sejtettem. Pedig nagyon tehetséges vagy, tudod-e?

–        Tudom, és mindjárt be is bizonyítom. Helyesbítek be is bizonyítjuk. – javítottam ki magam, miután négy példányban készítettem magamról másolatot.

A másolataim azonnal körbevették és lefogták mindegyik testrészét, hogy mozdulni sem tudott.

–        Nem is rossz, tény, hogy a virtuális részem miatt a valóságban is lefogtál, csak egy dologgal nem számoltál. Azzal, hogy én olvasom előre a gondolataid és tudom mire készülsz. – és a körbefogott alak szétfoszlott, és a hang a hátam mögül folytatta. – Máskor figyelj jobban, én egész idő alatt idd voltam mögötted.

Tényleg. Hiába gyakoroltam a két világ különválasztását, nem sikerült. Nem baj, most legalább biztos, hogy itt van a kezem ügyében. De mire ezt végig gondoltam, és megemeltem volna a kezem, addigra ő már rég elhajolt a még el sem kezdődött nyílzáporom elől.

–        A francba. Mintha csak a jövőbe látna.

–        Erre készültünk három napig, nehogy ne tudd már legyőzni. – drukkolt közben Teiresziasz.

–        Köszi, de nem biztos, hogy sikerülni fog. – mondtam, miközben elhajoltam egy ütés elől, csakhogy ezt egy jól irányzott rúgás követte, ami pont a fejemet találta el, mivel azt is tudta, hogyan fogok védekezni.

–        Add fel, nincsen számomra semmilyen titok. – röhögte ki a szerencsétlenkedéseimet.

De ekkor fülről két ismerős érkezett körünkbe, Rafael és Piroska.

–        Az Öszvér bácsi ebben nagyon téved.

–        Huginak igaza van, a Könyvtár titkát te sem ismered.

–        Na és? Ők sem ismerik, ergo be sem vethetik ellenem. Most pedig tűnjetek innen! Óriáslehelet! – és elfújta őket, akik neki csapódtak a kristályfalnak, ahol ájultan estek össze.

Még tíz percig szenvedtem vele, de ahogy mondta, minden lépésemet előre tudott. Nem voltam képes legyőzni, egyszerűen nem volt lehetséges. Ha valaki legyőzhetetlen, akkor azt lehetetlen legyőzni. Várjunk csak, ezek most az én gondolataim, vagy csak ő sugalmazza nekem? Nem teljesen mindegy, akkor is túl jó. Akkor most feladjam? Igen, feladom.

–        Öszvér, győztél. Feladom.

–        Peter ez nem teheted meg velünk. – ijedt meg az öt éves kis hekker. – Benned volt minden bizodalmam.

–        Hiába. Ő nyert.

–        De hát valamelyik nap még azt mondtad, hogy van valami ötleted ez ellen.

–        Nem emlékszem.

–        Pedig biztos, hogy mondtad.

–        Nem érdekel. Feladom. – és, hogy szavaimnak nyomatékot adjak lekapcsoltam a pántot, és oda hajítottam Helga lábai elé.

Azonban Helga arcán először ijedtség futott végig, majd elvörösödve kezdett nézelődni össze-vissza, és láttam, hogy próbál kezeivel védekezni.

–        Elég! Elég legyen!

Mivel fogalmam nem volt, hogy mi is történik, kérdeztem Teiresziaszt.

–        Hogy mi történik? Győzünk Peter, győztél! Vagy harminc klónod veri ki a Tabuból a szuszt. Nem győzi egyszerűen követni.

–        Persze! – most értettem meg. – Hipnotizáltam saját magam a fejpánt segítségével, hogy vegyem le, és ekkor aktiválódott a titkos fegyverem, annyi másolatot küldtem rá, amennyit csak bírtam. Viszont ezt nem most programoztam magamba és a pántba, hanem két napja. Csak ezt egy második hipnózissal kitöröltem az emlékezetemből, így hiába lát bele a gondolataimba, olyat úgy sem láthat ott, amire még én sem emlékszem.

Miközben ezt a kis monológot leadtam, Helga az egyik székbe rogyott le, és csak remegett. Vége lett az Öszvérnek, az asztal melletti számítógép képernyőjéről eltűntek a szállingózó adatok, csak szürke, „hangyás” kép maradt, miközben füstszag árasztotta el a termet.

–        Legyőztük! Sikerült! – kiáltottam fel örömömben.

–        Még nincs vége, az atomcsapás indul öt perc múlva. – állította le az ünneplésemet a helyi apró zseni.

–        Nincs lesz semmi atomcsapás… – mondta egy halk hang. Helga! – Az csak egy átverés volt, hogy ne húzzátok ki azt a gépet.

–        Hála égnek. Életben vagy. Tényleg te vagy az?

–        Igen, azt hiszem. De annyira össze vagyok zavarodva. – majd felállt, és kisétált a templomból, miközben még elköszönt tőlem. – Még látjuk egymást szerelmem, de nekem most még minden zavaros.

Eközben Teiresziasz odament ahhoz a helyhez, ahova Rafael és Piroska hullott.

–        Eltűntek. – állapította meg.

–        Az nem véletlen, – válaszoltam – visszatértek oda ahonnét jöttek. Helga tudatába.

–        Animus és Árnyék?

–        Igen.

–        Szerintem most már valamit mutathatok. – kiment a sekrestyébe, és behozott egy kék borítású könyvet, amin ez állt: „Dsuang Dszi Álma – 2018.” – Ez az első kötete a Könyvtár titkainak, még én sem olvastam, de az az érzésem, hogy végre végig olvashatjuk.