File_17 – Valóság, Berlin, 2018. február 11. – délután

Na jó, de hogy jutok én Tibetbe? Se pénzem, se időm nincs rá. Ráadásul az egész olyan abszurd, Tibetben kell megkeresnem valakit, mert hogy egy számítógépes program azt mondta. Tiszta hülyeség. De mégis. Meg kell tennem, Helgáért. Persze tudom, a rendőrség is keresi. Sőt biztos meg is fogják találni, de nem szeretnék úgy a szemébe nézni, hogy én nem tettem érte semmit.

Ez az! A rendőrséget kéne megkérni, hogy keresse meg azt az alakot Tibetben. Nem, ez is marhaság, mégis mit mondanék nekik, hogy hát keressenek meg egy embert, mert hogy én beszéltem valakivel, aki valójában egy mesterséges értelemmel rendelkező program, és ő kért meg rá.

Na jó, megint csak kell azzal a kölyökkel beszélnem, remélem már eléggé éber állapotban van.

(Jegyzet: most néztem meg egy naptárban. 2018. febr. 11. vasárnap. ^-^” Bocsi, akkor majd át kéne írnom.)

Teiresziasz szerencsére nem a délutáni pihenését folytatta, hanem épp az íróasztalánál ült és valami matek példát oldott. Ne kérdezzétek, hogy mit, mert én csak annyit értettem meg belőle, hogy nem csak a négy alapművelet volt benne.

–        Mivel állhatok a rendelkezésedre? – kérdezte, miközben a levette a szemüvegét és felnézett a papírjáról.

–        Tibetbe kéne jutnom.

–        Csak nem te is Elvonuló akarsz lenni?

–        Nem, csak beszélni akarok az egyikükkel.

–        Szóval meg van az, akit kerestél hajnalban?

–        Elvileg.

–        És mit gondolsz én, mit tudok tenni az érdekedben? Nekem se pénzem nincs, se szüleim, ráadásul az a két mogorva hapsi sem engedne ki sehova, ahol zsebszámológépen kívül bármilyen más digitális eszköz van.

–        Csak gondoltam neked meg vannak a kapcsolataid.

–        Meg, de még sem kérhetek meg senkit sem, hogy bocsi menjél már ki saját zsebpénzből Tibetbe.

–        De fontos lenne.

–        Mennyire fontos neked az a lány, Helga?

–        Nagyon fontos.

–        Akkor rendben van.  Ha fontos, akkor fontos. – belenyúlt az egyik alsó fiókjába, kihúzott egy cetlit, felvette a szemüvegét, elolvasta, majd így szólt a rendőrökhöz: – Biztos urak, lennének olyan kedvesek és megnéznék, hogy milyen volt Berlinben az időjárás 2007. szeptember 13.-án 16 óra 13 perckor?

–        Rendben, – de sajnos már nem sikerült megnézniük, mert egy éles sikolyt kiadva összeestek.

–        Ezekkel meg mi történt? – kérdeztem, döbbent arccal.

–        Semmi különös, csak a Tabu védekező mechanizmusa életbe lépett.

–        Mert megnéztek egy időjárás-jelentést?

–        Nem az időjárás a lényeg, hanem az időpont. Ekkor indította el a Tabu a saját digitális mását. És, hogy erre ne jöjjön rá senki, bárki aki erre az időpontra keres azonnal besokkol.

–        És te ezt honnét tudtad?

–        Életem első 3 évét Fuzion fejpánttal a fejemen töltöttem, előbb tanultam meg az interneten barangolni, mint négykézláb kúszni, és egy véletlen folytán már nekem is volt alkalmam ezt a sokkot átélni. Na de most nincs időnk csevegésre, szedd el a te fejpántod a zsarutól, és add ide.

–        Az nem jó, ami a rajta van?

–        Nem, az most egy ideig nem használható.

Odaadtam, ő meg miután felvette olyan arcot vágott, mint egy vak akinek, két év után visszaadták a látását. Rövid ideig töprengett, majd levéve a pántot, kicsit szomorúan a kezembe nyomta:

–        Menjél haza, helyezd magad kényelembe, és indítsd el a „tibet” nevű programot, a többi már a fejpánt dolga.

–        És akkor így eljutok Tibetbe?

–        Te nem, de valaki már ott van, és ő, ha nem is szívesen, de átadja a testét számodra, hogy körbenézhess az Elvonulóknál.