File_16 – Sanctuary, Mermaidák kertje, 2018. február 11. – dél

Ez a terület is búra alatt volt, de egy sokkal nagyobb alatt, mint a város. A neve tökéletesen megfelelt a helynek, mivel tulajdonképpen kagylókkal, korallokkal, tengeri rózsákkal, egyéb vizi növényekkel és apró állatokkal benépesített kert volt. Ahogy nézelődtem az egyik korallfaágáról három anghlea rebbent le hozzám. Mindhárman fekete, teljesen kifejlett szárnykarokkal rendelkeztek. A két magasabb – egy fiú, egy lány, mindkettő fekete hajjal – egy-egy áttetsző kristálypengét hordott az oldalán, és teljes mithril páncélt viseltek. Persze, csak ha teljes páncélnak nevezhető, hogy leányzónak a hasa kint volt, és a dekoltázsa sem volt semmi. A harmadik vörös, rövidre nyírt hajjal rendelkezett, és szemmel láthatólag ő a Sanctuary varázsló kasztjához tartozott.

–        Mit keresel a Fekete Angyalok területén öcsikém? – kérdezte a penge fiú.

–        Csak nem egy ilyen szép napon akarsz megválni attól a helyes kis fejecskédtől? – kérdezte a lány, miközben kardjának hegyét az ádámcsutkámra nyomta.

–        Nekem valahogy az az érzésem, hogy ez nem a ti területek. – vágtam rá rezzenéstelen arccal, miközben arra készültem, hogy azt a kardot ott a kezében mondjuk egy szép vasalóállvánnyá változtassam, ha netán harcra kerülne a sor.

–        Na és? Te sem nézel úgy ki, mintha a tied lenne – szólalt meg a harmadik. – Ugyanis nem találom rajtad az adminok jelvényét.

–        Szóval mit akarsz itt szépfiú? – kérdezte még mindig a torkomat csiklandozva a kiscsaj.

–        Az utolsó, vagy az első mermaidát.

–        Mond csak Mikhael, te ismersz valamilyen mermaidát? – kérdezte a lány a társától.

–        Nem Gábriel, te? – vonta meg a vállait.

–        Én sem. Szerintem öljük meg, úgy is régen gyilkoltam már ilyen helyes íjat.

–        Várjatok, – avatkozott közbe a pálca – én tudom, hol találja meg őket.

–        Mire várjunk Rafael? Már olyan régen harcoltunk egy jót.

–        Na jó, akkor ide figyelj kedves ismeretlen. Mivel haverjaim gyilkolós hangulatban vannak, ezért egy üzletet ajánlok, ha a két emberemet le tudod győzni, akkor segítek neked a keresésben, ha nem, akkor úgy is meghalsz, viszont vissza ne merészelj jönni.

–        Áll az alku. – mondtam és egy gúnyos mosolyt vágva azonnal átváltoztattam Gábriel kardját egy vasalódeszkává. De a mosoly rögtön lefagyott az arcomról, amikor az angyal vasalódeszkástúl eltűnt a szemem elől, majd a hátamban ismét a kardját éreztem. – Ezt meg hogy?

–        Azt hitted csak és kizárólag te rendelkezel illegális képességekkel egész Sanctuary-ben? Mit gondolsz mi hogyan kerültünk erre a területre? – kérdezte ellenfelem kacagva.

Hála gyors reflexeimnek még időben elhajoltam, mielőtt még a lány mélyebben is megvakarja kristálypengéjével a gerincem. Ám szemből meg a másik rontott nekem kivont karddal, szerencse, hogy most vásároltam egy acél pengenyilat. Ez tulajdonképpen egy olyan kilőhető nyíl, ami kardként is használható, így közelharcra is alkalmassá tesz. Így előhúzva a tegezemből sikeresen kivédtem a támadást, bár életerőm jó része így is lement. Egy kis trükköt bevetve hátra rántottam magam úgy 10 méterrel, majd a bal karomon lévő számszeríjba betöltve az előbb elővett nyilat, kilőttem Mikhael homlokát. Ez az! Ezt senki sem élheti túl. Rosszul gondoltam, mert felkacagott, majd alakja szépen szétfolyt, és megjelent egy másik példány belőle közvetlenül Gábriel mellett.

–        Ikerpenge! – használták a kristálykardjuk különleges technikáját, mellyel két kékes fénycsíkot tudtak felém lőni, ami sajnos rendesen levitte az életerőmet 10-re.

A francba! Időt kell nyernem valahogy, hogy rájöjjek, hogyan állítsam meg ezeket. Becéloztam magam, és átírtam a páncélzatom aranyra.

–        Ez meg mit csinál?

–        Nem tök mindegy? Ez a páncél még túl nehéz számára, és mozdulni se fog tudni benne.

Szóval lássuk mit csináltak eddig? Saját magukat eltűntették, majd újra megjelenítették… Viszont engem gond nélkül ki is léptethettek volna, de nem tették. Mi van akkor, ha én próbálnám kiléptetni az egyikük karakterét. Kijelölés. Kiléptetés. Volt Mikhael, nincs Mikhael. Ez ilyen egyszerű lenne?... Nem! Újra megjelenik. Pedig ha kiléptetem a karakterét, akkor neki újra be kéne lépnie, az meg időbe telik, viszont ő rögtön itt lett… Meg van! Visszaírom a páncélomat normálisra.

–        Na gyertek, támadjatok!

–        Ez hülye.

–        Vagy csak feladta, és már túl akar lenni ezen az egészen. – mondta a fiú, miközben belém vágta a kardját, de én már nem sebződtem, ő meg mozdulatlanná vált. Arrébb léptem, de ő továbbra is, mint egy szobor álldogált ott.

–        Ez lehetetlen! – sikított fel Gábriel. –  Mit csináltál vele?

–        Semmit, ő vele semmit, csak az irányítójával.

–        Szóval rájöttél a trükkünkre.

–        Végül is, nem is volt nehéz rájönni, hogy ti valójában már rég kilépett kísértetek vagytok, akiket egy-egy ügyes – már ha ügyes az aki, csak kísértetek és a saját DNA-juk manipulálására képesek –, magát láthatatlanná tevő hekker irányított. Egyszerűen csak meg kellett várnom, hogy mikor lép az irányító, hogy a kísértet bábja megmozduljon, majd az ő karakterét léptettem ki.

Eközben meg jelent egy újabb példánya Mikhaelnek, ezúttal már az igazi, nem pedig a báb:

–        Szép munka volt. Gábriel, le vagyunk győzve.

–        Elismerésem. – tapsolt meg Rafael. – akkor most kénytelen leszek veled megosztani az Utolsó, azaz inkább az Első Mermaida titkát. Valójában egyetlen egy mermaida volt csak, az egyik első tesztere a játéknak. Miután belépett, gondolta kipróbálja fajának különleges képességét, a víz alatt lélegzést, de ez olyan hatással lett rá, hogy a valóságban egy fulladásos roham jött rá, ami miatt azóta sem mer viselni Fuzion fejpántot, sőt ő az Elvonulók tagja lett.

–        Úgy érted azoknak a tagja, akik soha semmilyen modern készüléket nem hajlandó használni?

–        Igen, ha minden igaz, valahol Tibetben élnek.

–        Köszönöm Rafael, sokat segítettél.

–        Szívesen, hiszen megérdemelted.

–        Akkor én megyek is. Viszlát! – intettem. – Ja és Rafael! A kishúgod üdvözöl. – aztán kiléptem.