File_13 – Valóság, Berlin, 2018. február 11. – korareggel

Iszonyú fejfájással ébredtem a gépem előtt, ami nem is csoda, mert hajnali háromkor még egy adag élénkítőt benyomtam magamba, ami úgy ötig ki is tartott. Tanulság: napi egy élénkítő elég lesz. Tehát az utolsó mermaidát kell megkeresnem. Hol kezdjük? Jobb ötletem így hirtelen nem akadt, mint hogy Teiresziaszt meglátogassam még suli előtt.

Csendesen szálingózott a hó, de ennek ellenére az emberek ugyanúgy nagy csoportokba verődve tülekedtek az utakon, mintha ragyogó szép idő lenne. De ez természetes is, mindenki ment dolgozni, vagy az iskolába, vagy akárhova, lényeg az, hogy mentek. Nekik ez csak egy ugyanolyan nap volt bármelyik másik. De számomra az egész világ az elmúlt 24 óra hatására megváltozott. Más napokon ilyenkor azon gondolkoztam, hogy minden leckém megírtam-e, hogy vajon ma én fogok-e felelni, vagy hogy Helga szeret-e. De a mai reggel egészen más volt. Ugyan most is már az iskola felé baktattam, de csak Teiresziasz ma hajnali szavain tudtam gondolkozni. Amikor bekopogtam hozzá fél hétkor még aludt, de az egyik fakabát kérésemre felébresztette. Megkérdeztem, hogy mit tud az utolsó mermaidáról, erre egy nyűgős gyerek hangtónusában csak annyit mondott: „Fogalmam nincs, de szerintem keresd meg előbb az elsőt az utolsó akkor már sokkal könnyebb lesz.”