File_7 – Sanctuary, Régi Tavak Termei, 2018. február 9. – este

Kíváncsiságból, vagy inkább megérzésből úgy döntöttem, hogy ma is benézek ide, hátha megint szembe jön egy kísértet. Ugyanaz a szoba, ugyanaz az időpont, és Papillon megint megjelent, de ezúttal nem csak bambult, hanem mélyen a szemembe nézett, majd mintha oda akart volna hívni az egyik falra mutatott, sőt halkan mintha azt is suttogta volna „Gyere…”, bár a szája egészen biztos nem mozgott. Végül, mint egy szellem a filmekben, átsétált a falon. Odamentem én is, hogy megtapogassam a helyet, de erre átestem a túlsó oldalra. Itt teljesen más milyen volt a környezet mint az előbb, egy sziklákkal és csörgedező patakokkal borított mezőn találtam magam. Hátra néztem, az egyik sziklából léptem ki. Gondolkodásra nem volt túl sok időm, mert nagy lila rák kapott ollói közé, amik körülbelül akkorák voltak, mint a fejem. Persze amint megtámadtak megjelent előttem az információ ellenfelemről, szerencsémre nem volt sokkal erősebb nálam, így csak két gyógyitalt kellett elfogyasztanom csata közben, és még a nyilaimból se fogytam ki.

A tetem után tetemes mennyiségű tapasztalatot kaptam, sőt még egy topáz nyakékkel is gazdagabb lettem. A csata után ismét körbenéztem, de a kísértet továbbra sem láttam csak egy fehér galamb körözött fölöttem. Éppen indultam volna tovább, valami magyarázatot találni erre a helyre. Mikor hangokra lettem figyelmes, elbújtam egy kő mögé, és óvatosan kitekintettem. A két adminisztrátor tegnapról beszélgetett valamiről, amiből nagyjából egy szót nem értettem, viszont az már világos volt, hogy észrevettek, ugyanis egyszerre egy hideg fémet éreztem a nyakamnál.

–        Mióta figyelsz minket kölyök? – kérdezte az egyik arany csuklyás, akinek a gyorsasága úgy tűnik jóval nagyobb volt az enyémnél.

–        Hogy a …?

–        Itt most én kérdezek, mit hallottál?

–        Semmit, amit meg hallottam, az meg vagy héber, vagy ógörög, vagy csak sima számtech zsargon.

–        Rendben, akkor elmehetsz, de ha még egyszer összefutunk, lehet, hogy eltiltásra kerül sor.

–        Nyugi, OK? Nem csináltam semmit. – és leporoltam a páncélingem.

–        Odanézz a Gerle! – kiabálta egyszerre csak a másik csuklyás.

Az eddig fölöttünk köröző fehér galamb úgy látszik megunta a körbe-körbe keringést, és zuhanórepülésben csőrével engem vett célba.

–        Léptesd már ki azt a szerencsétlent! – parancsolta az előbbi kiabáló, mire a mögöttem álló késes ürge pár irtó gyors, varázslóhoz illő kézmozdulatot tett, majd a jobb kezével hátba vágott, ezzel a felkiáltással: „Debug[1]!”. Hogy ez előbb történt, minthogy a galamb földet ért már nem tudtam meg, mert megszakadt a kapcsolatom, a fejpánt elnémult.